
A szülinapi
pancsi-parti
Placcs, a dínó nagy napra ébredt. Úgy érezte, hogy valami izgalmas fog vele történni. Hát persze! Hiszen ma van a születésnapja! Titkon remélte, hogy a barátai idén is felköszöntik. Azt szerette a születésnapjában a legjobban, hogy ilyenkor mind együtt lehettek!
Hogy teljen az idő, és mert ez volt a kedvenc elfoglaltsága, pocsolyázni indult a közeli tisztásra. Imádott nagyokat ugrálni a sáros vízben. Innen kapta a nevét is, hogy Placcs.
A sok ugrálástól hamar megéhezett, így amikor meglátta Pihét, a pingvint közeledni egy kosár málnával, felkiáltott:
– Imádom a málnát! – Sajnos ebből most nem adhatok. Nagyon nagy munka
volt leszedni. Még a tollaim is maszatosak lettek közben – sóhajtott Pihe. Tényleg teljesen rózsaszín volt a hasa és a szárnya!
– Én olvastam egyszer egy rózsaszín madárról. Flamingónak hívják – szólalt meg váratlanul Vau, a kutya, aki ekkor ért a tisztásra.
– És szerinted én flamingó vagyok? – kérdezett vissza csodálkozva Pihe.
– Te nyilvánvalóan pingvin vagy – tudálékoskodott a kutya. – De lehetnél mostantól flamingó is.
A pingvin láthatóan nem lelkesedett az ötletért.
– Az egyetlen közös egy flamingó és köztem, hogy mindketten madarak vagyunk, de nekem se hosszú lábam, se hosszú csőröm nincsen. Repülni sem tudok.
– Értem, de... – folytatta volna Vau, azonban Placcs közbevágott. Nem szerette a veszekedést, és nem is értette, miért kaptak össze a barátai. Inkább témát váltott, mert a születésnapja
sokkal jobban érdekelte.
– Nem jut eszetekbe más ezen a szép napon?
A pingvin és a kutya egymásra nézett, majd csak annyit mondtak, hogy hááát, valóban szépen süt a nap, és közben felnéztek az égre.
– Azt én is látom, hogy süt a nap. Esetleg még valami? – faggatta őket tovább a dínó, remélve hogy eszükbe jut a szülinapja.
– Ne haragudj, Placcs, de én most nem érek rá. Még nagyon sok dolgom van mára. – jelentette ki határozottan a pingvin, és elköszönt a többiektől.
– Én még maradok. Itt találkozom Nyauval – vette át a szót a kutya.
– Mit fogtok csinálni? – érdeklődött lelkesen Placcs.
– Mi... izé... – dadogott zavartan a kutya. Szerencsére megérkezett Nyau, és kimentette a barátját.
– Valami titkos dolgot – mondta rejtelmesen mosolyogva.
A cica mancsa tele volt színes krétával, festékkel és rajzpapírral. Nagyon szeretett festeni és rajzolni. A sietségben kicsit ki is lötykölődtek a festékek. A piros befestette a bundáját, és
ahogy átadta Vaunak az egyik festékes edényt, a kutyus is összemaszatolta magát.
– Szépen vagyunk. Már nemcsak rózsaszín pingvin, de piros macska és kék kutya is él az erdőben! – nevetett Vau.
– És születésnaaapos... – csatlakozott volna a felsoroláshoz Placcs is, de Vau nem túl illedelmesen a szavába vágott.
– És sáros lábú barna dínó! De nekünk is mennünk kell már, igaz, Nyau? – nézett a kutya a macskára, és oldalra biccentette a fejét.
– Igaz, igaz! – helyeselt Nyau, majd útnak indultak.
A dínó ismét egyedül maradt. Elszomorodott. Hiába van az ő nagy napja, még azt sem hallgatják meg, amit mondani szeretne! Bánatosan leült egy kőre. Nemsokára recsegésre, nyikorgásra lett
figyelmes. Zápor, a róka közeledett felé. Talicskáján jókora csokornyi virágot szállított. Placcs megörült.
Végre valaki fel fogja köszönteni!
– Szia, Zápor! Milyen szép virágaid vannak! – üdvözölte a rókát.
– Szép napot neked is, Placcs! Szerintem is nagyon szépek, de nem az enyémek. – Placcs ekkor már biztos volt benne, hogy ő fogja kapni a csokrot, ám a róka hozzátette: – Csepp, a rigó kérte,
hogy vigyek neki virágokat. Csak ez a fránya vérehullató fecskefű teljesen összefogta a sárga levével a bundámat – mérgelődött, majd ahogy jött, zötyögve tovább is állt.
Ez a nap rosszabb nem is lehetne! – gondolta Placcs. Négy barátjával is találkozott, de még egyiknek sem jutott eszébe, hogy neki születésnapja van. Bánatosan hazasétált. Az ebéd sem ízlett
neki, pedig a hasát nagyon szerette. Éppen a délutáni alvásra készült, amikor kopogtak. Sietve nyitott ajtót. Hopp, a nyuszi volt az.
– Szia, Placcs! – köszöntötte a dínót, és tintafoltos manccsal átnyújtott neki egy levelet. Placcs izgatottan bontotta ki. "Kedves Placcs! Gyere a Kerek-tó partjára!" – állt a rövid üzenet a
papíron. A nyuszi mancson fogta a dínót, és elindultak a tó felé. Placcs reménykedve követte Hoppot. Talán mégsem feledkeztek meg a születésnapjáról?
A tóparthoz közeledve egyre izgatottabb lett. Időnként lehunyta a szemét, és megpróbálta elképzelni, mi vár rá. Mikor odaértek, hinni sem akart a szemének! Minden barátja ott várta. Nem felejtették el a szülinapját, sőt, egész nap Placcs ajándékain szorgoskodtak! Pihe neki sütött tortát a málnából. Zápor és Csepp az ő kedvéért díszítették fel virággal a farönköt, amire a tortát tették. Nyau és Vau azért sietett a festékekkel és a papírokkal, mert egy kis könyvet készítettek neki. Nyau lefestette a dínó összes barátját, Vau pedig leírta, ki mit szeret benne a legjobban. Pihe szerint Placcs nagyon bátor, Vau szerint okos. Nyau azt szereti legjobban benne, hogy mindig lelkes, ha játékról van szó. Zápor pedig azt, hogy derűs a természete. Csepp, a pinty azt írta, hogy odaadó, a nyuszi pedig azt, hogy gondoskodó barát. Vagyis, ha összeolvassuk a sok szép szó kezdő betűjét, az jön ki, hogy Placcs BOLDOG! A dínó ezen nagyon meghatódott. Megölelt mindenkit, és valóban boldog volt.
Csepp rázendített a Boldog születésnapot dalra, de egy rekedt hang közbehápogott. Mindenki a hang irányába fordult. A Kerek-tavon egy kacsa ringatózott. Új lakó lehetett, mert még nem
találkoztak vele.
– Bubek vagyok – mutatkozott be udvariasan. – Micsoda parti! Jól látom, hogy születésnapi?
– Jól bizony! – húzta ki magát a dínó. – Én meg Placcs vagyok, és az én születésnapomat ünnepeljük – tette még hozzá büszkén.
– Nagyon örülünk, hogy megismerhetünk, de nem illik belehápogni más énekébe – jegyezte meg kicsit sértődötten Csepp, a pinty.
– Bocsánat! – válaszolt a kacsa. – Csak szerettem volna én is résztvenni a mulatságban.
– Semmi baj! – vigasztalta a dínó. – Nem lehetünk mindenben a legjobbak. Gyere, ünnepelj velünk te is! – invitálta kedvesen Bubeket.
– Nem baj, hogy az én tollam nincs színesre befestve? Nem vagyok rózsaszín, mint a pingvin, kék, mint a kutyus, piros, mint a cica, sárga, mint a róka, tintakék, mint a nyuszi, szürke, mint
a pinty, és barna, mint te, Placcs.
Az állatok csodálkozva néztek végig magukon.
– Tényleg! Elfelejtettünk megmosakodni a mulatság előtt! – kiáltottak fel. – Egyikünk maszatosabb, mint a másik!
– Ha nem akartok maszatosak lenni, gyertek be hozzám a tóba, és mosakodjatok meg!
– Jó! – kiáltották többen kórusban.
Kíváncsian a vízbe mártották a talpukat. Milyen hűvös és mégis simogató, vizes és vicces! Mindenki másmilyennek érezte a tó vizét. De egyben egyetértettek: nagyon jó móka volt megmártózni
benne!
Csepp nem mert bemenni.
– Én nem tudok úszni... – csippantotta félénken a pinty. – Porfürdőzni nem lehetne helyette? – kérdezte reménykedve.
– A porfürdőtől lettek szürkék a tollaid – állapította meg Bubek. – De kitalálunk valamit, ne izgulj!
Nyau gyorsan hajtogatott neki egy papírcsónakot, Placcs pedig behúzta a vízbe, és vigyázott rá, hogy fel ne boruljon. Csepp a csónakban ülve óvatosan letisztította a tollairól a port. Nyau a
partról nézte őket. Ő sehogyan sem lelkesedett a vízért, ezért a nyelvével nyalogatta tisztára a szőrét, ahogy a macskák szokták.
Óriási móka kerekedett a tóban, pancsoltak, nevettek az állatok. Ráadásul a nagy játék végére mindenki tiszta is lett. Nem volt többé rózsaszín pingvin, piros, macska, kék kutya és sárga róka sem. A születésnapos is tisztán ragyogott! Még a málnatorta is jobban esett a fürdés után. Csepp újra elénekelte a születésnapi dalt, Placcs elfújta a gyertyákat. Közben pedig azt kívánta, hogy ha születésnapja nem is lehet mindennap, de tartsanak minél gyakrabban pancsipartit. Mert fürdeni olyan jó!

Pásztohy Panka
Kései gyermek vagyok. Művész családban. Édesapám festőművész volt, édesanyám szobrászművész. Kis túlzással a műtermükben nőttem fel. Színes festékes-tubusok, vásznak és ecsetek között. Szabadon, mérhetetlen szeretetben. Ha számba veszem a korai inspirációkat, mindenképpen meg kell említenem azt a kitörölhetetlen és örökre meghatározó élményt, melyet az jelentett, hogy testközelből láthattam, megélhettem, miként születik édesanyám kezei között a szürke kavicsdarabból mókás lovacska, vagy édesapám lapra rajzolt vonalaiból durcás sündisznó. Erős és eleven képek ezek. Számomra teljesen természetes volt, hogy az alkotás nyújtotta szabadsággal élem az életemet, fejezem ki magam. 2003-ban szerezten animáció szakon diplomát a Magyar Iparművészeti Egyetemen ( MOME ). A filmes világ helyett azonban a gyerekirodalom került előtérbe az életemben. A magazinok, társasjátékok, és tankönyvek mellett több mint száz gyermekkönyvet illusztráltam. Íróként huszonöt könyvet jegyzek közülük. A munka mellett az anyaságnak is nagyon fontos szerepe van az életemben. A férjemmel három gyermekünk született. Lili, Róza és Mózes.