A sok ugrálástól hamar megéhezett, így amikor meglátta Pihét, a pingvint közeledni egy kosár málnával, felkiáltott:
– Imádom a málnát! – Sajnos ebből most nem adhatok. Nagyon nagy munka volt leszedni. Még a tollaim is maszatosak lettek közben – sóhajtott Pihe. Tényleg teljesen rózsaszín volt a hasa és a szárnya!
– Én olvastam egyszer egy rózsaszín madárról. Flamingónak hívják – szólalt meg váratlanul Vau, a kutya, aki ekkor ért a tisztásra.
– És szerinted én flamingó vagyok? – kérdezett vissza csodálkozva Pihe.
– Te nyilvánvalóan pingvin vagy – tudálékoskodott a kutya. – De lehetnél mostantól flamingó is.
A pingvin láthatóan nem lelkesedett az ötletért.
– Az egyetlen közös egy flamingó és köztem, hogy mindketten madarak vagyunk, de nekem se hosszú lábam, se hosszú csőröm nincsen. Repülni sem tudok.
– Értem, de... – folytatta volna Vau, azonban Placcs közbevágott. Nem szerette a veszekedést, és nem is értette, miért kaptak össze a barátai. Inkább témát váltott, mert a születésnapja sokkal jobban érdekelte.
– Nem jut eszetekbe más ezen a szép napon?
A pingvin és a kutya egymásra nézett, majd csak annyit mondtak, hogy hááát, valóban szépen süt a nap, és közben felnéztek az égre.
– Azt én is látom, hogy süt a nap. Esetleg még valami? – faggatta őket tovább a dínó, remélve hogy eszükbe jut a szülinapja.
– Ne haragudj, Placcs, de én most nem érek rá. Még nagyon sok dolgom van mára. – jelentette ki határozottan a pingvin, és elköszönt a többiektől.
– Én még maradok. Itt találkozom Nyauval – vette át a szót a kutya.
– Mit fogtok csinálni? – érdeklődött lelkesen Placcs.
– Mi... izé... – dadogott zavartan a kutya. Szerencsére megérkezett Nyau, és kimentette a barátját.
– Valami titkos dolgot – mondta rejtelmesen mosolyogva.
A cica mancsa tele volt színes krétával, festékkel és rajzpapírral. Nagyon szeretett festeni és rajzolni. A sietségben kicsit ki is lötykölődtek a festékek. A piros befestette a bundáját, és ahogy átadta Vaunak az egyik festékes edényt, a kutyus is összemaszatolta magát.
– Szépen vagyunk. Már nemcsak rózsaszín pingvin, de piros macska és kék kutya is él az erdőben! – nevetett Vau.
– És születésnaaapos... – csatlakozott volna a felsoroláshoz Placcs is, de Vau nem túl illedelmesen a szavába vágott.
– És sáros lábú barna dínó! De nekünk is mennünk kell már, igaz, Nyau? – nézett a kutya a macskára, és oldalra biccentette a fejét.
– Igaz, igaz! – helyeselt Nyau, majd útnak indultak.
A dínó ismét egyedül maradt. Elszomorodott. Hiába van az ő nagy napja, még azt sem hallgatják meg, amit mondani szeretne! Bánatosan leült egy kőre. Nemsokára recsegésre, nyikorgásra lett figyelmes. Zápor, a róka közeledett felé. Talicskáján jókora csokornyi virágot szállított. Placcs megörült.
Végre valaki fel fogja köszönteni!
– Szia, Zápor! Milyen szép virágaid vannak! – üdvözölte a rókát.
– Szép napot neked is, Placcs! Szerintem is nagyon szépek, de nem az enyémek. – Placcs ekkor már biztos volt benne, hogy ő fogja kapni a csokrot, ám a róka hozzátette: – Csepp, a rigó kérte, hogy vigyek neki virágokat. Csak ez a fránya vérehullató fecskefű teljesen összefogta a sárga levével a bundámat – mérgelődött, majd ahogy jött, zötyögve tovább is állt.

Ez a nap rosszabb nem is lehetne! – gondolta Placcs. Négy barátjával is találkozott, de még egyiknek sem jutott eszébe, hogy neki születésnapja van. Bánatosan hazasétált. Az ebéd sem ízlett neki, pedig a hasát nagyon szerette. Éppen a délutáni alvásra készült, amikor kopogtak. Sietve nyitott ajtót. Hopp, a nyuszi volt az.
– Szia, Placcs! – köszöntötte a dínót, és tintafoltos manccsal átnyújtott neki egy levelet. Placcs izgatottan bontotta ki. "Kedves Placcs! Gyere a Kerek-tó partjára!" – állt a rövid üzenet a papíron. A nyuszi mancson fogta a dínót, és elindultak a tó felé. Placcs reménykedve követte Hoppot. Talán mégsem feledkeztek meg a születésnapjáról?

A tóparthoz közeledve egyre izgatottabb lett. Időnként lehunyta a szemét, és megpróbálta elképzelni, mi vár rá. Mikor odaértek, hinni sem akart a szemének! Minden barátja ott várta. Nem felejtették el a szülinapját, sőt, egész nap Placcs ajándékain szorgoskodtak! Pihe neki sütött tortát a málnából. Zápor és Csepp az ő kedvéért díszítették fel virággal a farönköt, amire a tortát tették. Nyau és Vau azért sietett a festékekkel és a papírokkal, mert egy kis könyvet készítettek neki. Nyau lefestette a dínó összes barátját, Vau pedig leírta, ki mit szeret benne a legjobban. Pihe szerint Placcs nagyon bátor, Vau szerint okos. Nyau azt szereti legjobban benne, hogy mindig lelkes, ha játékról van szó. Zápor pedig azt, hogy derűs a természete. Csepp, a pinty azt írta, hogy odaadó, a nyuszi pedig azt, hogy gondoskodó barát. Vagyis, ha összeolvassuk a sok szép szó kezdő betűjét, az jön ki, hogy Placcs BOLDOG! A dínó ezen nagyon meghatódott. Megölelt mindenkit, és valóban boldog volt.

Csepp rázendített a Boldog születésnapot dalra, de egy rekedt hang közbehápogott. Mindenki a hang irányába fordult. A Kerek-tavon egy kacsa ringatózott. Új lakó lehetett, mert még nem találkoztak vele.
– Bubek vagyok – mutatkozott be udvariasan. – Micsoda parti! Jól látom, hogy születésnapi?
– Jól bizony! – húzta ki magát a dínó. – Én meg Placcs vagyok, és az én születésnapomat ünnepeljük – tette még hozzá büszkén.
– Nagyon örülünk, hogy megismerhetünk, de nem illik belehápogni más énekébe – jegyezte meg kicsit sértődötten Csepp, a pinty.
– Bocsánat! – válaszolt a kacsa. – Csak szerettem volna én is résztvenni a mulatságban.
– Semmi baj! – vigasztalta a dínó. – Nem lehetünk mindenben a legjobbak. Gyere, ünnepelj velünk te is! – invitálta kedvesen Bubeket.
– Nem baj, hogy az én tollam nincs színesre befestve? Nem vagyok rózsaszín, mint a pingvin, kék, mint a kutyus, piros, mint a cica, sárga, mint a róka, tintakék, mint a nyuszi, szürke, mint a pinty, és barna, mint te, Placcs.
Az állatok csodálkozva néztek végig magukon.
– Tényleg! Elfelejtettünk megmosakodni a mulatság előtt! – kiáltottak fel. – Egyikünk maszatosabb, mint a másik!
– Ha nem akartok maszatosak lenni, gyertek be hozzám a tóba, és mosakodjatok meg!
– Jó! – kiáltották többen kórusban.
Kíváncsian a vízbe mártották a talpukat. Milyen hűvös és mégis simogató, vizes és vicces! Mindenki másmilyennek érezte a tó vizét. De egyben egyetértettek: nagyon jó móka volt megmártózni benne!
Csepp nem mert bemenni.
– Én nem tudok úszni... – csippantotta félénken a pinty. – Porfürdőzni nem lehetne helyette? – kérdezte reménykedve.
– A porfürdőtől lettek szürkék a tollaid – állapította meg Bubek. – De kitalálunk valamit, ne izgulj!
Nyau gyorsan hajtogatott neki egy papírcsónakot, Placcs pedig behúzta a vízbe, és vigyázott rá, hogy fel ne boruljon. Csepp a csónakban ülve óvatosan letisztította a tollairól a port. Nyau a partról nézte őket. Ő sehogyan sem lelkesedett a vízért, ezért a nyelvével nyalogatta tisztára a szőrét, ahogy a macskák szokták.

Óriási móka kerekedett a tóban, pancsoltak, nevettek az állatok. Ráadásul a nagy játék végére mindenki tiszta is lett. Nem volt többé rózsaszín pingvin, piros, macska, kék kutya és sárga róka sem. A születésnapos is tisztán ragyogott! Még a málnatorta is jobban esett a fürdés után. Csepp újra elénekelte a születésnapi dalt, Placcs elfújta a gyertyákat. Közben pedig azt kívánta, hogy ha születésnapja nem is lehet mindennap, de tartsanak minél gyakrabban pancsipartit. Mert fürdeni olyan jó!